Tudathasadt
Tudathasadt súlyosan kóros nárcizmussal
Egy magát társasházi közös képviselővé trükkösen megválasztató alak interneten is olvasható önkifejezése azt tartalmazza, hogy „hatás és illetőségi körében” jár el. Egyik énje ugyanis a hatóság. A másik énje a tulajdonos, de van egy harmadik is, a házfelügyelő.
Az első trükk adott esetben a többségben levő tartózkodók figyelmen kívül hagyását jelentette, amikor a lépcsőházban közös képviselőnek kikiáltatta magát. Ahogy később egy jegyzői vizsgálatra mentegetőzött, nem tudta, hogy nem lehet a tartózkodókat leszámítani. Ezért sem lehet matekos, de a jogban sincs leszámítás. Figyelmen kívül hagyás annál inkább, az EU is tőle tanult. A hazai társasházi törvény azonban kimondja, hogy a jelen levő tulajdonosok tulajdonosi hányad szerint számított több mint az 50 %-ának az igenlő szavazata szükséges a megválasztáshoz. A tartózkodók is jelen voltak.
A hatóságnak hatásköre és illetékességi területe van, neki a fent említett internetes önreklámjában „hatás és illetőségi köre”. Mintegy hatóságosdit művel ügyfelekkel, ügyfélkapuval, kérvények (pl. társasház bejárati ajtókulcsot is írásban kellett volna kérelmezni nála a zárcsere után) feletti szubjektív döntéshozatallal (külön téma más bejegyzés alatt). A tulajdonos énje abban nyilvánul meg, hogy mindig az összes többi tulajdonos nevében lép fel. Járkál a házban, akár egy házfelügyelő, többféle - koránál fogva nyilván öröklött - szocialista beütéssel, feszült izgága primitívséggel, de hasonlították menetelését SS-stílushoz is.
Hiperaktivitással heti három elektronikus körlevelet ír ki társasházi birodalmába, sok a téma, köztük tulajdonosok becsületét sértő negatív véleményeinek közzététele, személyi minősítések szoci-személyzetis módra, önsajnáltató öndicséreteivel. Zaklató ajánlott leveleket írogat a címzett költségére könyvelve. Kötelező tűzvédelmi oktatásokat, gyakorlati társasházi tűzriadót szervez. Illegális kamerarendszert működtet és s.k. kukkol. A faliújságra tulajdonosi neveket írogat ki felszólításokkal, adatokkal, jegyzőkönyv másolatokat rak fel személyes adatokkal. (Mindezek külön témák más bejegyzések alatt). Folyosófalakra és liftbe pedig sújtásról, maga után vonásról figyelmeztetéseket ragaszt ki.
Társasházi felhívás a sújtásról sok éve kifüggesztve a folyosókon, bemutatjuk itt is az iskolapéldát, bekeretezve.
Felkiáltójel kellene a megszólítás után, akkor éppen hiányzott az alsóban.
A jogban nincs szigorúan tilos, csak tilos, a szocializmusban bizonyára volt. Nemcsak tűrendészeti hatóság nincs (a "z" a zűrös fejében zizeg, szeles időkben átfútta a nevére is, így lett aztán zürtön), de tűzrendészeti sincs. A létező tűzvédelmi hatóságnak társasházban viszont nincs ilyen hatásköre, sem 50.000 Ft-ra, sem más összegre. Sújtás vagy sújthatóság sincs, a pénzbírságot kiszabják. Közösségi alatt nyilván a szellemi közösségüket érti, mert az van nekik (külön téma más bejegyzés alatt), tucatnyian vannak a bányászbéka feneke alatti szinten, egyik-másik macskakaparva tud aláírni a közgyűlési jelenléti íven. A "tiltást megszegőit" megfogalmazás már csak hab a tortán.
A vonásról annyit, hogy a társasházi liftben és másutt elhelyezett kiírás szerint a rongálás rendőrségi feljelentést von maga után. Automatikus maga után vonás szinte látható, ahogy vonja az eljárást. De térjünk vissza a n-agybeteghez!
Ügyvédet tart, pereket helyez kilátásba és indít is, aztán vesztes lesz, de sebaj, a társasház fizeti. Akarata végrehajtására karhatalom (2015-ben!) igénybevételét helyezi kilátásba felszólító és tulajdonosi körlevélben, faliújságon nevesítve az intézkedése alá vont tulajdonosokat (külön téma más bejegyzés alatt).
Hát minderre mondta egyik atletizáló közös képviselő hölgy ismerősünk, akinek ezeket a történéseket bemutattuk, hogy „ettől dob egy hátast”, ilyen sokoldalú hülyeségről egy rakáson még nem hallott két-három megyényi ismerős társasházi köreiben se.
Roma lakástulajdonos személy pedig tudathasadtnak minősítette.
Szó se róla, nagyrakás ez a szerencsétlen, országos dobogós, aki viszont a hazai jogról sem hallott, és torz a külvilág leképzése a nyakszirti lebenyében. Olyan a helyzet, mint amikor egy szelesre nevelt (huzatos) hülye-gyerek bekerül a felnőttek közé, és ott van támogatottsága a hasonlók, alacsony IQ-sok és a süllyedt empátiá-sok (belőlük sokk, ha sok) részéről.
Jegyzői vizsgálat jogi szempontból szinte mindent hibásnak talált, közös képviselői megválasztását is érvénytelenítette (külön téma más bejegyzés alatt), de siralmára és megtévesztésére a szellemi közössége a társasházi folyosó hidegburkolatán közöskirállyá kikiáltotta.
Közös képviselőséghez nem kell orvosi és pszichológiai alkalmassági vizsgálat. Ezt a fazont viszont már többen tanulmányozták súlyos diagnózisokra jutva. Az egészségügyi diagnózis nem probléma, beteggel együtt kell érezni, az egészségügyi - pszichológiai - szellemi alkalmatlanság viszont, ha káros, akkor kifejezetten az. Mert sötét a fizimiskája (egyesek szerint tenyérbemászóan) és sötét a viselkedése is. Internetes hírdetésében szereplő fotója alapján ügyvédek cigánynak nézték, ugyanakkor ő az, aki cigányoz másokat.
Lágyéksérvvel nem szabad súlyemelő sportot, F-agykárosodással és sugár-zoo sötétséggel közös képviselőséget vállalni. De ami a zoo-t illeti, a magyar vizsla sokkal intelligensebb és világosabb az ilyen zavartagyaknál.
Az ember nem hiszi el! Egy gyerekkorban megrekedt lelkisérült felnőtté válik, félműveltté képezi magát, és súlyos problémákkal olyan vállalkozásokba kezd, ahol hamar kiderül a kór, de megteheti, támogatják. Meglehet tenni, mert igény van rá a hasonszőrűeknél, akiknek a hülyeségeitől másnak a hátán is feláll a szőr. A harmadolás társadalmi törvényszerűsége alapján egyharmad szinte igényli az ilyen körülményeket, olyan mélységű, egyharmad közömbös, egyharmad messze távol marad.
Ld. még Trükközés, Bányászbéka és Üvegajtó menüpontokat!
Kór és kórokok
Öröklött gének (amiről senki nem tehet), és gyerekkorra visszavezethető nevelési - történési problémák következtében szociopata - pszichopata (is - is), megrekedt fejlettséggel, nárcizmussal és jellemző hiperaktív vonásokkal is. Egy szóval kóros, hosszú ó-val, mert koros nem lesz, de addig is korunkban még sokat kóroz, tucatnyi kóros tsai támogatásával a társasházban, ahol fürtön lóg a hülyeség.
Egyetemi karokon oktatni kellene, szociológián és jogon negatív, pszichológián és pszichiátrián pozitív iskolapéldaként. Utóbbiakon állatorvosi ló lehet. Érdeklődés esetén a részletekkel rendelkezésre állunk, ppt. prezentáció készítését is megkezdtük illusztrációkkal.
Az utóbbi években úgy látszik átalakulóban van, zárt faliszekrényt rendszeresített, közölnivalója nagymértékben csökkent, pénzügyi röplapjait úgy helyezi el, hogy az a faliszekrény-kerettel részben takarva legyen. Már nem ír a társasházi faliújságon a tulajdonosi ellenségeiről, elektronikus leveleivel az ellenség részéről letiltva, több kilós küldött iratai ad acta téve, de irattári őrizetben, ha kell bizonyításra. Közben nősült, lehet hogy jó a hatás?