A szociológia társadalmi problémákkal foglalkozó, a társadalmi élet működésének törvényszerűségeit, szabályait és folyamatait vizsgáló tudomány, amely az egyén és a társadalom viszonyát, a társadalmi és a társas viselkedést tanulmányozza a kölcsönhatások során. A szociológia területei többek között a társadalmi csoportok, az intézmények, a család, a kisebbségek, a vallás, a politika, a lakóhely és a bűnözés, utóbbi tág értelemben. A pszichológia pedig az emberi gondolkodással, érzelmekkel és viselkedéssel foglalkozó, tapasztalatra épülő tudomány, amelynek egyik alapvető módszere a megfigyelés. A pszichológia egyik ága a szociálpszichológia, amely a társas viselkedés tudománya, az egyén és a társas környezet kölcsönhatásaival foglalkozik. Azt vizsgálja, hogy a társadalom hogyan hat az egyénre, az egyes személyek viselkedését hogyan befolyásolja mások tényleges, mögöttes vagy képzelt jelenléte.
A weboldal a szociológia és a szociálpszichológia tárgykörébe is tartozó mindennapi realitásokkal, a társadalmi valósággal foglalkozik a kórok és azok okainak, a kórokoknak a bemutatásával, mélyre nyúlva a tudatlanok, a félműveltek, az IQ-deficitesek szintjére, amelytől az ember életútja során gyakran nehéz a függetlenedés. Nem nélkülözhető ezért a pszichológiai vagy pszichiátriai megközelítés és vizsgálódás sem, esetenként a száraz humort se mellőzve.
A magyar valósággal foglalkozik az oldal az emberi sötétségtől és a társasházi lakókultúra mélységeitől a további mindennapokig. Konkrét történések elemzése és negatív figurák bemutatása a meghatározó módszer, azzal a lehetséges de nem célzatos következménnyel, hogy az ilyen alakok szerepeltetése számukra reklámélmény is lehet, és primitív reakciójukat is kiválthatja (amire majd hatékony gyógypedagógiai viszontreakciónk lesz).
Nem miattuk kell azonban foglalkozni a problémákkal, időt sem érdemelnének, hanem az általuk betöltött szerep, kifejtett tevékenység miatt, és tükröt tartva a társadalom elé – bemutatva a nem kívánatos állapotokat – a jövő miatt. A társadalmi problémák okozói ugyanis folyamatosan mintha újraszületnének a generációk végtelen sorában, az utóbbi közel száz évre visszatekintve fasisztaként, kommunistaként, ávósként, MSZMP aktívaként, munkásőrként, 3/3-asként, szociszülő – szocitanár – KISZ nevelte, vagy neveletlen ügyeskedő új tőkés generáció tagjaként, avagy önkritikátlan félművelt és migráció-támogató politikusként.
Menüpontok, aloldalak foglalkoznak a fentieknek megfelelő témák felfolgozásával, szójátékkal élve KÓROK*-kal és KÓROK**-kal.
* a kór többesszáma; ** kórok, a kór oka
A kór egyébként lassan pusztító betegséget, a betegség pedig a normálistól való jelentős és tartós eltérést jelent.
Tudathasadt
2017.11.15
TÉMÁK
Tudathasadt súlyosan kóros nárcizmussal.
Társasházi felhívás a sújtásról.
Kórok és kórokok.
Bányászbéka
2017.08.17
A BÁNYÁSZBÉKA FENEKE ALATT
A legmélyebb bányánk recski, de társasházban is vannak hasonló mélységek.
Társasházi felhívás évtizede kifüggesztve a folyosókon.
Felkiáltójel kellene a megszólítás után, akkor éppen hiányzott az alsóban. A társasházi ék- és pumpalopó társa is hiányzott, a saját ajtókitámasztó ékére ráírta, hogy "nevid el" (elég ha ő lopkod).
A jogban nincs szigorúan tilos, csak tilos, a szocializmusban bizonyára volt. Nemcsak tűrendészeti hatóság nincs (a "z" a fejében zizeg), de tűzrendészeti sincs. A létező tűzvédelmi hatóságnak társasházban nincs ilyen hatásköre, sem 50.000 Ft-ra, sem más összegre. Sújtás vagy sújthatóság sincs, a pénzbírságot kiszabják. Közösségi alatt nyilván a szellemi közösségüket érti a felhívást kifüggesztő zavartfej, mert az van a tucatjuknak, a bányászbéka feneke alatti szinten, egyik-másik macskakaparni sem tud. A "tiltást megszegőit" megfogalmazás már csak hab a tortán. És ami a csattanó, ahogy az a további bejegyzésekből is kiderül, az illető ezzel a tudatlanságával keresi kenyerét, társasházkezelőként vagy közösképviselőként, maga sem tudja.
Trükközésben csúcsvarangyszintet képvisel, trükközéssel szerzett munkakörben produkálja magát.